2016. március 2., szerda

Nagyböjtre hangolva 2.



"Nincs is más hátra részemről, mint  megtalálni - ha megcsúszva is -, mivel tudnék a Nagyböjtbe bekapcsolódni úgy, hogy az valóban testi-lelki megtisztulást jelentsen, és közben a fiacskáimat is emelni tudjam magammal." - itt hagytam abba legutóbb, s ezek a szavak átkötnek jelen poszthoz.

Nem könnyű feladat ez. Az Életcseppek szerzője szívemből szól azonos témájú írásában! Bár nálunk már nincsen 3 hónapos baba, teljesen más élethelyzetben élek, de az alapgondolat hasonló. Itt kisebb-nagyobb kamaszok vannak, és nálunk sem fényes az egészségügyi helyzet (influenza, komoly megfázás, nátha.) Leginkább türelmet próbálóak pedig a 15 évesem lelkében hirtelen felfakadt sebek, melyek az elmúlt tragikus évek sok elfojtásából adódtak. Most - ki tudja miért? - egyszerre törtek a felszínre a nagyszülők halála, a széthullott család, az édesapjának állapota és ki tudja még mi minden, amit eddig - hiába próbáltam beszélgetni vele - nem osztott meg senkivel. Drága gyermek egyedül próbált olyan dolgokkal megküzdeni, amivel még a tapasztalt felnőttek is csak nehezen tudnak szembenézni.

Ilyen körülmények között én is felteszem a kérdést, amit az Életcseppeken olvashattam:
"Lehet, hogy étellel, kevesebb számítógépezéssel, vagy más önsanyargató dologgal kéne, vagy mindegyikkel? Végül arra jutottam, hogy így is eléggé a határaimon táncolok, ami az erőmet illeti. Legyek még türelmetlenebb itthon, mert nem eszek például? "

Arra jutottam, hogy nem ez a megoldás (bár aki ismeri az étvággyal való állandó küzdelmeimet, az lehet most megmosolyog, hogy nocsak milyen jól megmagyarázom megint a dolgot.)

A megoldás egyrészt valószínűleg valahol ott van, hogy bár nagyon vágyom önmagammal foglalkozni fizikailag és lelkileg is végre, kicsit kényeztetni magamat, megvetni lábamat a talajon, amit az Isten alámtolt, most ismét a lemondást és az önös célok feláldozását, háttérbeszorítását válasszam. Itt most ne mártírarcú, pátoszos önfeláldozásra gondoljatok és ne is mihaszna luxusról való lemondásra (bár előbbibe sajnos néha belecsúszom). Csak arra, hogy pl. a kevés kis szabadidőmből ha magamra, kikapcsolódásra, feltöltődésre szánnék valamennyit, pl. egy jó könyv társaságában és fiam jelez, hogy szüksége van egy kis babusgatásra, akkor jó szívvel rááldozom azt a negyed órámat is, akkor is, ha már nincs kedvem hozzá, mert már hetek óta minden perc róla szól. Hogy bár már rettentően zavar, hogy állandóan egy légtérben akar velem lenni, mégis elfogadom, elviselem azt is, hogy az ágyam előtt egy matracon akar aludni - mert úgy érzi magát biztonságban, és nyugszik meg. Ha ezt áldozhatom oda SZERETETBŐL ÉS SZERETETTEL, akkor ezt kell tennem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de őszintén szólva számomra a türelem nagy kihívás volt mindig is.
Így tehát a türelemre való tudatos törekvés számomra böjti cselekedet. És ezt a figyelmet és erőfeszítést felajánlom Krisztusnak.
Ugyanakkor ott van még egy felismerés számomra: Imáinkban megköszönjük a mennyei Atyának, hogy van nekünk és szólhatunk hozzá és gondot visel rólunk. De köszönjük meg a köröttünk lévő szeretteinknek is, hogy vannak nekünk - bár ez nem teljesen a saját érdemük -, nyilvánítsuk ki, hogy életünk az ő jelenlétüktől gazdag és színes. Hogy fontosak nekünk és ajándékként tekintünk rájuk. Ne csak sejtsék, hogy helyük van a világban, hanem hallják, lássák is! Olyan szívbéli éhínségben él a mai kor embere, hogy kellenek az őszinte, határozott szeretetmegnyilvánulások, mint egy falat kenyér. Mondjunk köszönetet minden nap nekik, hogy vigyáznak magukra, hogy elviselik hibáinkat és nem hagynak el minket. Mondjuk köszönetet nekik - és értük. Ez a plusz figyelem szintén lehet böjti vállalás.

Másik gondolat - a bogarat szintén Dér Katalin tette a fülembe ... Lehet, hogy idén nem érek a végére, de egészen biztosan érdemes elkezdeni. A múltkori előadásán az is szóba került, hogy vajon ki mennyiben tartja be a Tízparancsolatot. Hogy pl. azt hogy Ne lopj!, valóban betartjuk-e? Mert nem lopni csak úgy lehet, hogy adsz. És ez minden "NE" kezdetű parancsra igaz: csak pozitívan lehet őket betartani.  
Ugyanakkor pedig fő jellemhibáim is megmutatkoztak rögtön a böjt kezdetén: időgazdálkodási hiányosságok - ez nem biztos, hogy bűn, bár ha belegondolok... Rossz időbeosztással minőségi időt lopok el a szeretteimtől, lehetetlenné teszem önmagam számára a normális pihenést, ezzel hosszú távon egyrészt károsítom az egészségemet (Ne ölj!), másrészt szintén a szeretteimet károsítom, amikor egy kimerült, kialvatlan, nyűgös anyuka/barát/kolléga vagyok. Rossz időbeosztással többször kell szükségmegoldásokhoz folyamodnom(pizzarendelés, konzervek, félkész kaják), ami hosszú távon megint csak egészségromboló(Ne ölj!), rövid távon pedig pazarló (Ne lopj!)hozzáállás. És már a rossz időbeosztás miatt elmulasztott segítségnyújtást meg sem említem...  Másik feltűnő jellemhiba a falánkság, az már ugye komolyabb gondolkodás nélkül is vétek, igen! Sok próbálkozás ellenére sajnos messze nem tudtam még ezzel a bűnnek leszámolni. És ez csak kettő a sok közül. Vajon mennyi lappang, mennyi álcázza még magát úgy, hogy észre sem veszem?? 

Végig kell mennem a Tízparancsolaton, lassan, módszeresen, parancsról parancsra, sőt szóról szóra és végigelmélkedni, megnézni alaposabban. Hol szegem azt meg, hogyan, milyen mulasztásaimmal. Ha így szembenéztem magammal, akkor fogom tudni azt is megérteni, hol kell fokozottan figyelnem. És akkor fogom tudni azt is megérteni, hogy miért van mindennap szükségem a Megváltóra. Mert az, hogy tudom, hol van a hiba, még nagyon kevés, azt önerőből, saját kútfőből orvosolni lehetetlen. Nap mint nap elbukunk, sokszor ugyanazokat a bűnöket ismételve, majd felállunk, fogadkozunk, kísérletet teszünk bűneink rendezésére, de nem tudunk megszabadulni tőlük, ha nem tudjuk a gyökerüket. Ha nem látjuk be, hogy nem ártatlan elszenvedői vagyunk a bűnnek, hanem mi magunk nyitjuk ki újra és újra az ajtót előtte és mi magunk tápláljuk azt.  

1 megjegyzés:

  1. Én is küzdök a türelemmel, vagyis inkább a türelmetlenséggel :( Nekem is ez az egyik kihívás az életemben, és minden nap harcolok vele, de a legtöbbször elvesztem a csatát. Kicsit aggódom, de azért hiszem, hogy egyszer minden rendben lesz nálam. Nem adom fel :) Ne adjuk fel!

    VálaszTörlés