2015. február 24., kedd

Miről mondhatsz le?

Levelezőlistán keresztül kaptam egy - különösen ifjaknak - nagyon jó kis listát arról, mit ajánlhatunk fel, miről mondhatunk le nagyböjtben. Kicsit kicsinosítottam és kinyomtattam a fiaim számára: estére oda lesz tűzve a szobájuk ajtajára ;-) Hogy a figyelmüket terelgessem, azokat a pontokat, amik őket tuti nem érintik elhalványítottam - ne arra koncentráljanak, amire fölösleges. A tartalmon alig változtattam. És itt közreadom ezt a verziót. Az eredetit pedig itt nézhetitek meg. 


Miről mondhatsz le a nagyböjtben?


1. A főétkezések közötti nassolgatásról.
2. Az Angry Birds-ről.
3. A Farmville-ről.
4. Az Instagram-filterekről.
5. Arról, hogy beleszólsz a vezetésbe, amikor a hátsó ülésen ülsz.
6. A vezetés közben való sms-ezésről.
7. A füllentésekről.
8. Arról, hogy emotikonokat/szmájlikat használsz, amikor az érzéseidről kellene beszélned.
9. Arról, hogy sms-t írsz, ahelyett hogy személyesen beszélnél az érzéseidről.
10. Arról, hogy nem hívod el a barátaidat misére, mert félsz a véleményüktől.
11. Arról, hogy fintorogsz, amikor a szüleid beszélnek hozzád.
12. Arról, hogy a rágódat az utcán vagy a parkolóban köpöd ki.
13. Arról, hogy más életére, kapcsolatára, tulajdonára irigykedsz.
14. A panaszkodásról.
15. Arról, hogy csak akkor szólj Jézushoz, amikor szükséged van valamire.
16. Arról, hogy csak akkor szólj Jézushoz, amikor kedved van hozzá.
17. A túl tapadós ruhákról, amelyek csak az alakodra hívják fel a figyelmet.
18. Az önteltségről. Mindennap imádkozd el az alázatosság litániáját.
19. Az önzésről. Mindennap ajándékozz oda valamit, az idődet, a pénzedet, vagy bármely tulajdonodat.
20. A mohóságról. Csak a legszükségesebbekre költs a nagyböjtben: élelmiszerre, közlekedésre, gyógyszerre stb.
21. A lustaságról. Kapcsold ki a tévét, menj el sétálni mindennap, és imádkozz.
22. A pletykálásról. Írj minden napra egy buzdító üzenetet magadnak.
23. Az édességről. Erősítsd meg a tested, hogy engedelmeskedjen az akaratodnak.
24. Arról, hogy Isten nevét a szádra vedd az imádságon kívül. Tanuld meg Pál efezusiakhoz írt leveléből a 4,29-es szakaszt, ismételd el óránként egyszer: "Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják."
25. A szoláriumról. Hidd el, így is elég csinos vagy.
26. Arról, hogy csupán látszólag takarítod ki a szobádat.
27. Arról, hogy folyton elfelejted megöntözni a növényeidet.
28. Arról, hogy folyton azt mondod: „Nem tudom…”
29. Arról, hogy olyan szavakat használsz, amelyek nem válnak Isten dicsőségére (lásd Ef 4,29).
30. A rossz viccekről.
31. A trollkodásról a neten.
32. Az ironizálásról.
33. A pizzáról.
34. A húsról/állati eredetű élelmiszerekről.
35. Arról, hogy folyton a diétádról beszélj, hogy a figyelem középpontjába kerülj.
36. Arról, hogy ellenkező neműeknek írogatsz sms-eket, hogy a figyelmük középpontjába kerülj.
37. Arról, hogy mogorván nézel az ismeretlen járókelőkre.
38. Arról, hogy nem kérsz bocsánatot, amikor pedig kellene, mert nem tudod beismerni, hogy nincs igazad.
39. Arról, hogy nem mész el gyónni, mert félsz tőle.
40. A műkörmökről.
41. Arról, hogy kifogásokat keresel, miért is nem mész mindennap misére.
42. Arról, hogy a napi mise alatt végig másra gondolsz.
43. Arról, hogy sütivel jutalmazod magad, amiért elmentél a misére.
44. A kávéba tett cukorról/tejporról.
45. Az energiaitalról/szénsavas üdítőkről.
46. Arról, hogy lelki olvasmányokat veszel, de nem olvasod el őket.
47. Arról, hogy nem olvasol a szentek életéről, mert az biztos unalmas.
48. Arról, hogy nem kéred kedvenc szentjeid közbenjárását.
49. Arról, hogy akkor is megy a Facebook, mikor éppen házi feladatot írsz/tanulsz/fontos munkán dolgozol.
50. Arról, hogy kétpercenként megnézed a telefonod (valójában tudjuk jól, harminc másodpercenként).
51. Arról, hogy kétpercenként kinyitod a hűtőt, és megnézed ugyanazokat a dolgokat, amik már az előbb is ott voltak.
52. Ha hiú vagy, mondj le a sminkelésről, esetleg tedd is el a tükröt.
53. Arról, hogy azt hajtogatod magadnak, hogy kövér vagy.
54. Arról, hogy azt hajtogatod magadnak, hogy "hülye vagyok" és minden hasonló önszidalmazásról. Az igazság az, hogy, Isten csodálatos és szeretett gyermeke vagy.
55. Arról, hogy égve felejted a lámpákat.
56. Arról, hogy véka alá rejted a lámpádat (vö. Mk 4,21).
57. Arról, hogy rögtön lefotózod a lámpát/vékát, és feltöltöd a fotót a Facebookra.
58. Arról, hogy kínosnak érzed, ha lelki segítséget kell kérned, hogy boldog, teljes életet tudj élni.
59. Arról, hogy úgy teszel, mintha nem lenne időd szentségimádásra menni.
60. Arról, hogy úgy teszel, mintha nem lenne időd imádkozni.
61. Arról, hogy nem vagy hajlandó felismerni Istent a felebarátodban. Akár a legidegesítőbb felebarátodban is.
62. Ha sokat heverészel, kelj föl. A gyaloglás menő.
63. Ha gyakran vagy mérges, kezdj el kick-boxolni.
64. Ha elkényelmesedtél, kezdj el zumbázni.
65. Ha „érzelmi evő” vagy, vezess naplót az étkezéseidről és az érzéseidről, és keresd meg a háttérben a mozgatórugókat.
66. Ha pazarló vagy, menj el hetente egyszer önkéntesnek egy ingyenkonyhára.
67. Ha gyakran dühöngsz vezetés közben, ne vezess.
68. Ha nem tudsz bízni Istenben, mindennap imádkozd el az isteni irgalmasság rózsafüzérét.
69. Ha gyakran megítéled az embereket, imádkozz mindenkiért, akivel csak találkozol.
70. Ha ötleted sincs, milyen bűneid vannak, tarts lelkiismeret-vizsgálatot minden este.



2015. február 20., péntek

Munkát keresünk

Igazándiból azt terveztem, hogy ezt a témát majd a boldog végkifejlet után visszatekintve dolgozom fel bejegyzésként, de ma reggel néhány levél a mailboxomban arra indított, hogy azonnal lássak neki.

Szóval munkát keresünk - Isten és én. Persze Isten nem magának keresi azt hanem nekem. És valószínűleg nem is keresi, hanem készíti azt a számomra - ha már el nem készítette. (Ez esetben pedig terelget engem, hogy megtaláljam azt.) Nem, nem viccelek és nem gúnyolódom, a lehető legkomolyabban állítom mindezt. Ahhoz, hogy érthető legyen a történet, vissza kel utaznunk kissé az időben. 
Először kb. 11 évet.
Ákos fiammal voltam várandós (persze még nem tudtam, hogy Ákosnak hívjuk majd, azt sem tudtam, hogy kisfiú) és félelemmel telve tekintettem a jövőbe. Házasságom már komolyan megromlott, már a befejezésén gondolkodtam,  s azon, hogyan boldogulok majd 3 gyermekkel egyedül, amikor ez a kisbaba jelezte létezését. Nagyon megviselt lelkileg, hogy fogalmam sem volt róla hogyan tovább. Aggodalmam sok kérdésből állt össze, az egyik az anyagiakra vonatkozott. Hogyan élünk meg 6-an a férjem fizetéséből és GYES-ből? És mi lesz, ha nem bírom tovább azt a lelki terrort, ami otthon megy és kilépek a házasságomból: hogyan tartok el négy gyermeket egyedül? 
Egy kedves ismerősöm, maga is 5 gyermek édesapja, bátorított azzal a gondolattal, amit a nagymamája mondott neki, mikor első gyermeküket várták: "Ahová Isten báránykát ad, oda ad füvecskét is." Valahogy ez a mondat hihetetlenül mélyen megérintett, szinte beleégett a szívembe. És innentől kezdve, mintegy varázsütésre... No nem, nem szűnt meg minden anyagi gondom, nem! Mégis változott valami. Amikor jött a gond, nekem eszembe jutott ez a mondat, néha talán hozzágondoltam azt is, hogy "Ámen!"  - és jött a megoldás. Néhány alkalom után már nevettem magamon, hogy még mindíg meg tudok ijedni, ha nincs annyi pénz a tárcámban, amennyi kellene. Sorolhatnám itt a példákat oldalakon keresztül, a váratlanul érkezett rendkívüli önkormányzati gyermeknevelési támogatástól Anyukámig, aki pont akkor telefonált rám, hogy megy a boltba, hozzon-e valamit, amikor már harmadszor számoltam át teljes vagyonunkat és kevés volt fél kiló kenyérre (pénz pedig csak másnap volt esedékes). De nem sorolom, mert ez a bejegyzés nem ezekről a példákról szól. Ezt csak egyszerűen higgyétek el nekem, hogy így történik: az utolsó pillanatban mindíg jön a megoldás. Olyannyira, hogy az utóbbi években, ha anyagi természetű gondom támadt elnevettem magam, és megkérdeztem: "No, Uram, most milyen humort szősz majd a megoldásba?" (Mert számtalanszor történt így - Istennek csodálatos humorérzéke van!)
Amikor évekkel ezelőtt az AVE-hétvégesorozaton vettem részt, akkor döbbentem rá, hogy ez az aspektusa az életemnek/életünknek azért működik ennyire jól, mert le tudtam tenni, VALÓBAN le tudtam tenni Isten kezébe. Hogy erről megbizonyosodjak, tettem egy próbát is, mi van ha visszaveszem: alaposan öszekuszáltam a dolgokat, úgyhogy gyorsan letettem arról, hogy én irányítsak. 
Mindez persze nem azt jelenti, hogy szórom a pénzt mértéktelenül és ha elfogy, ölbetett kézzel várom a csodát. Nem, így semmiképpen sem működne. Nem. Én teszem a dolgom, igyekszem jó munkát végezni, és kivívni főnökeim elégedettségét, és igyekszem jól beosztani a pénzünket, valamint igyekszem időről időre a rászorulókat is támogatni ilyen-olyan formában. Isten pedig hozzáadja a többit. Nem vagyok milliomos és nem élek fényűző módon, de amire VALÓBAN szükségünk van, azt megadja, s még annál egy picit többet is. 

Persze, mivel becsületes ember munkával szerzi a pénzét, ezért mindez nagyban munka-, munkahely-függő is. Sosem koldultam, mindíg sikerült becsületes munkával megszereznem a kenyerünket. Nem kétséges azonban számomra, hogy ezt is az Úr tette lehetővé, hiszen oly sokan vannak, akik dolgoznának becsülettel, de nem kapnak munkát. 
Az elmúlt 7 évben ezen a téren is olyan tapasztalataim voltak, melyek feletti öröm nevetésre késztetett. Mert nevetnem kell önmagamon, mikor Isten szembesít saját kishitűségemmel, bizalmatlanságommal, vakságommal, aggodalmaskodó természetemmel.
Mikor Ákos betöltötte  a 3. évét, gondolkodni kezdtem azon, hogy hamarost munkába kell állnom, de a volt munkahelyem nem tudott megfelelő munkakört biztosítani. Valami olyan kellene, ami közel van, hogy ne menjen el sok idő utazásra, és nagyon szeretnék valami fehér-köpenyes munkát, valami igazi női munkahelyet, és tulajdonképpen világ életemben gyerekek között szerettem volna dolgozni... - így morfondírozgattam naphosszat. Egy reggel aztán, amint Csabimat kézenfogva vezettem az iskolába, megláttam a kapun egy hirdetést, melyben 4 órás takarítónőt keresnek. Hmmm. Hogy is van ez? Az iskola 10 perc séta itthonról - igazán nem sok időt vesz el az utazgatás, fehér köpeny, női munka a gyerekek között -ez is megvan. 4 óra? Ez azt jelenti, hogy 11-kor már otthon kavargathatom az ebédet (6-kor kezdődött a munkaidő). A fizetés pedig pont annyi volt, mint a GYES - tehát az eddigi színvonalon továbbra is megélünk. Elfogadtam. És örültem. 
A tanév végén házasságom végképp zátonyra futott, gyermekeim apja hazaköltözött az édesanyjához: maradtam magam családfenntartónak 2 egyetemet kezdővel, egy kisiskolással és egy ovissal. Most mi lesz? Mi lenne? "Ahová Isten báránykát ad, oda ad füvecskét is." 
Néhány héttel a kenyértörés előtt megkeresett (nem magához hívatott, hanem a helyemen megkeresett!!) az igazgatónő, hogy felajánlja még egy terület takarítását, immáron 8 órában, természetesen jóval magasabb fizetésért. (Ez az akkori minimálbér volt.) Gondolkodási időt kértem - s az itthoni események másnapján bementem az irodába és elfogadtam az ajánlatot. Értsétek jól: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!!

Bő 2 évvel ezelőtt, amikor hazánkban az iskolák átszervezése folyt, kétségessé vált a technikai dolgozók (így a takarítók) helyzete is. Kezdtem kétségbeesni, mert fogalmam nem volt róla, hogy negyvenes évei derekán járó takarítónőként hol és milyen állást kaphatok ehelyett. Hajnalonként, az üres folyosón és tantermekben takarítva imádkoztam az Úrhoz, hogy segítsen meg ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. S lám, egy ilyen végig pityergett és imádkozott reggel után megcsörrent a zsebemben a telefon: öcsém hívott, hogy volna számomra egy állásajánlata, ha érdekel. Egyik munkatársa babát vár, veszélyeztetett terhes, az ő helyére kéne mielőbb egy megbízható ember. Amit kínált: 6 napos munkahét, melyben a szombat MINDIG szabad, és olyan fizetés, ami kevés híján annyi, mint az akkori fizetésem és a volt férjemtől kapott gyerektartás együttvéve! (Tudni kell azt is, hogy Damoklész kardja állandóan a fejünk felett lógott és lóg a mai napig is, mivel a gyerekek apja függőségtől szenved, egészségtelen életmódja miatt bármelyik percben elveszítheti a munkáját vagy munkaképességét.) Természetesen elfogadtam az ajánlatot. 
Néhány hét múlva kiderült: szegény anyósom rákos, gyakorlatilag menthetetlen, s mivel fiai nem akarják, hogy kórházban, elfekvőben haljon meg, ezért vállalják, hogy otthon ápolják. Azonban mindketten dolgoznak, szükséges egy ápolónő segítsége is, akit természetesen ki kell fizetni, ezért megcsappant a gyerektartás összege. (Ezzel teljes mértékben egyetértettem egyébként.)
Az elmúlt nyár derekán pedig újabb "öröm": a torz életforma melyet volt férjem él, megtette hatását, a szíve meglehetősen rossz állapotban van. Az év vége felé már kórház és betegállomány is következett, ami számomra ismét a gyerektartás csökkenését, kiszámíthatatlanságát jelentette. És most ismétlés következik: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!!

Sajnos az év végén öcsémék cége is ellehetetlenült, végül december 31-gyel megszűnt a munkaviszonyom. Az év első feladata tehát az volt, hogy regisztráltassam magam álláskeresőként (értsd: munkanélküli). Novemberben azonban, szinte a cég végnapjaival párhuzamosan kialakult egy új kapcsolatom egy keresztény levlistán keresztül egy korombeli asszonnyal. Ő maga is 4 gyerekes egyedülálló anya, jól tudja mit jelentenek ezek a kondíciók. Ráadásul egy bőrébe nem férő, álmait teljes erőből kergető és megvalósítani igyekvő ember, azt hiszem mély hittel. Eleinte még azt mondta, hogy fogalma sincs mit kezdjen velem, de velem akar dolgozni, majd ennek megoldási képlete szinte hétről hétre körvonalazódott ki előtte az év végén. Január elején találkoztunk először személyesen, s végülis e hónap elejétől kezdődően szerződtetett engem egy heti 10 órás állásba ehhez mérten igen jó fizetéssel, adminisztratív munkakörben, részben itthonról is végezhető feladatokkal. (Hívő katolikus ő is és a másik munkatárs is, úgy tűnik nagyfokú toleranciával - remélem ez így is lesz és megóv az Úr a szombat miatti konfrontációtól.) Ugye már nem is kéne leírnom, hogy: Isten elébe ment a problémámnak a megoldással! Mire bajba kerültem, már készen volt a segítség, csak el kellett fogadnom!?

Mivel új főnököm igen segítőkész, igyekezett engem összehozni más, hasonló munkakörbe éppen alkalmazottat kereső cégekkel is. Az egyiket alapból nem nagyon akartam, lévén esküvőszervezéssel foglalkozó vállalkozás, esküvőket pedig többnyire nem hétfő reggel, hanem szombat délelőtt szoktak tartani... Ezt el is mondtam imában az Úrnak - a vállalkozó hölgy még csak nem is reagált a megkeresésemre. 
A másik cég úgy tűnt megfelelő lesz, 6 óra, 100.000,- nettóért, gondoltam, ez igen! Arra kértem az Urat, tegye lehetővé, hogy időm legyen egyik helyet a másik után megismerni, hogy ne kelljen egyszerre két feladatkört elsajátítanom. E cég vezetője bejelentkezésemre azt válaszolta, hogy még keresi az irodát, ahová ültetne, türelmet kér. Én boldogan megadtam ezt a türelmet és teljes erőbedobással igyekeztem új helyem feladatait elsajátítani, a többi időben pedig itthoni dolgainkat rendezgetni és nagyon elégedett voltam, naponta hálát adtam az Úrnak, hogy ilyen komolyan kézben tartja az ügyeimet. (Persze azért olvasgattam az álláshirdetéseket, de többnyire kiborítottak, hogy egy írni-olvasni tudó alsótagozatos gyerek által is elvégezhető munkához miért kell felsőfokú végzettség. Pl.)
Tegnap aztán  finoman érdeklődtem a hölgynél, hogy van-e reális esély az alkalmazásomra, majd elkezdtem böngészni a weblapjukat, hogy tulajdonképpen mi is a cég profilja, illene már komolyabban utánanézni, hogyha majd találkozunk, akkor ne bámuljak rá mint borjú az új kapura. És igencsak rossz érzésem támadt, mert sok lábuk közül amin állnak, az egyik legerősebb ezotériával, jóslással, horoszkópkészítéssel foglalkozik! Félreértés ne essék, nem ítélek el senkit, aki ezekhez nyúl, én is megjártam ezt az utat, talán nem túl mélyen, de megjártam. Lépcsőfokként tekintek rá vissza. Ma már azonban minden erőmmel azon igyekszem, hogy biblikus módon éljek, s erre próbálom a gyermekeimet is tanítani. Márpedig: 
"Amely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül. "(3Móz.20:6)
"Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?" (5Móz.13:3)

Most mi legyen? Mit szólna az Úr, ha ilyen tevékenységet támogatnék a munkámmal???
A válasz néhány perc múlva megérkezett. Az Úrtól és a cégvezető hölgytől egyaránt: Mást alkalmaztak! 

És még egy kis adalék:

A hét elején végre felhívtam a MUK-ot (Munkaügyi Központ) és szóltam, hogy megjöttek az iratok a MÁK-tól (Magyar Államkincstár) melyekre vártunk, hiánypótolnék. Azt is megemlítettem, hogy 2 órás állást már találtam. Mondta az ügyintéző, hogy menjek be a papírokat leadni, és hogy a 2 órás állás is állás, úgyhogy ez annyira nem jó. Hát reggel ülök az ágyban, imádkozom, gondolkozom, rendezgetem a fejemben a dolgokat, aztán csak mondom a Jó Atyának, hogy értem én, hogy becsület, meg minden, de ez így most nem lesz annyira jó, hogy elveszítem a közel 60.000-es segélyt a jóval kisebb pénzt hozó munkáért. Mert jó, hogy hosszú távon ez működik - de mit eszünk?  Szóval délután majd adj nekem bölcsességet, hogy jól dönthessek. 
Délután aztán bementem a MUK-ba, ott kiderült, hogy az utolsó pillanatban jöttek meg a papírok, már ott tartottunk, hogy 1-2 nap és törölni kell a kérelmemet, kezdhetem az egészet elölről, és nincs januárra visszamenőleg pénz. De azért még épp időben voltam. Rakosgatja a hölgy a papírokat, én meg rágom belül a számat, mert láthatóan elfelejtette, hogy van munkám: szóljak, ne szóljak? Mi legyen? Hát csak győz a becsület, meg a hosszútávra gondolkodás és előadom a sztorimat, hogy állás van, 2 órás, a szerződés már megírva, de még nincs a kezemben, nem tudom bemutatni. Válasz: ha megkaptam a szerződést, akkor küldjem be neki, ő küld majd iratokat, amik közt lesz egy igazolás is, amit a munkáltatónak kell kiadnia, és ha ezeket visszahozom, akkor ugyan megszüntetik az álláskereső státuszomat, de a fennmaradó összeg (ami összesen járt volna) 80%-át meg fogom kapni. No ez így viszont nagyon baráti, nem? Hazafelé mondtam is magamban a JóIstennek, hogy hálás vagyok, hogy megint rajtam volt a szeme és segített becsületes maradni. Segített, mert látta, hogy igaziból arra vágyom, hogy az lehessek. Amit kérsz tőle, ha az összeegyeztethető az ő törvényével, azt megadja - igaz? 

Így hát most itt ütöm a billentyűket és a magam módján,  a saját lehetőségeim szerint teszek tanúbizonyságot Istenről, az Ő végtelen szeretetéről és arról, hogy
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van," (Rom.8:28)


2015. február 12., csütörtök

Bízzál

Az alábbi néhány sor nem az én szerzeményem - tegnap kaptam e-mailben. Azt gondolom azonban, hogy annyira jól közelíti meg a szülőség állapotát és dilemmáit, hogy érdemes közreadnom, hátha segít valakinek. Én a magam részéről azt hiszem ki fogom nyomtatni és jól látható helyen kiplakátolom, hogy mindíg a szemem előtt legyen.:-)

Bízzál benne, hogy a sok éjszakai virrasztásnak meg lesz az eredménye.
Bízzál benne, hogy a sok együtt olvasott mese eredményeképpen a jó és a rossz mélyen beágyazódik a gyereked személyiségébe.
Bízzál benne, hogy a tomboló dackorszak ellenére, mire nagyobbacska lesz a gyereked, kompromisszumképes lesz.
Bízzál benne, hogy nem a kortárs barátok heccelései, hanem a családban mélyen megalapozott szabályok lesznek a mérvadóak a tinédzserkorban.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, ne a média által sugallt tökéletes testet akarja elérni, hanem szeresse a sajátját, mert ezt a hozzáállást tapasztalta otthon maga körül.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor éhes és mikor nem.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor fázik, mikor van melege.
Bízzál benne, hogy lehet a gyerekednek akkor is igaza, ha más véleményen van, mint te.
Bízzál beenne, hogy a családban tapasztalt, ki nem mondott mintákat magáévá teszi.
Bízzál benne, hogy a gyereked fejlődési üteme jó – még akkor is, ha más, mint a többieké.
Bízzál benne, hogy rájön, miért érdemes tanulni.
Bízzál benne, hogy minden nehéz időszaknak vége lesz egyszer.
Bízzál a gyerekedben, még akkor is, ha összevesztek.
Bízzál benne, hogy feltárhatod a gyereked előtt az őszinte érzelmeidet.
Bízzál benne, ha a gyereked tárja fel előtted az őszinte érzelmeit.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha nemet mond.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha begubózik előtted.
Bízzál benne, hogy ha igazán szüksége van rád, hozzád fog fordulni segítségért.
Bízzál benne, ha a véleményedet kéri.
Bízzál benne akkor is, ha nem kéri a véleményedet és a saját feje után akar menni.
Bízzál a gyereked ítélőképességében.
Bízzál a gyereked ízlésében.
Bízzál a gyereked emberismeretében.
Bízzál a gyereked alkotó energiáiban.
Bízzál a gyereked tehetségében.
Bízzál a gyereked egyedülálló és megismételhetetlen személyiségében.
Bízzál a gyerekedben.
Bízzál saját magadban.
És bízz benne, hogy mindig van holnap, amikor újra próbálkozhatsz.

írta: Hanula Erika