70 év – 70 nap – 70 gondolat

Anyukám ma lenne 76 esztendős.

6 évvel ezelőtt szerettem volna emlékezetes dologgal meglepni a kerek évforduló kapcsán. Nem is tudom már honnan jött az ötlet: visszaszámoltam 70 napot és minden nap az első dolgot, ami vele kapcsolatban eszembe jutott, feljegyeztem.  Igen nagy önfegyelemmel a végén nem írtam át és nem húztam ki belőle semmit, csak formát adtam neki. Kinyomtattam és Csabi fiammal összefűztük egy tetszetős kis könyvecskévé. Egy másik példányt pedig feldaraboltunk és a képen látható faliszőnyeg minden egyes szívecskéjére rágombostűztünk egy-egy gondolatot.  

Most ezt a szöveget teszem eredetei, vágatlan formájában közzé.

70 év – 70 nap – 70 gondolat

1. Augusztus 17. – vasárnap

Mesterségek Ünnepe – vásárfia a Mamának. Holnap majd Ő is eljön ide és valószínüleg Ö is vesz vásárfiát a lányának vagy az unokáinak. Ugyanaz a vásár két különböző szemüvegen át nézve. Ugyanazon érem két oldala: Anya és lánya.

2. Augusztus 18. –hétfő

Anya olyan kis bamba tud lenni néha: ott áll valami előtt és annyira koncentrál rá, hogy észre sem veszi. Keresi a kedvemért/kedvünkért az árusokat, ott áll előttük és annyira meg akarja őket találni, hogy nem leli.

3. Augusztus 19. - kedd

Ma munka (iskolai WC-k - melyek mellett a vasúti toalettek illatozó budoárok - takarítása) közben az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha bejönnél hozzám, és látnád, hogy milyen szépen megcsináltam, milyen tisztaság van és jó illatok. És büszke lennél rám, mert nem csak jól csináltam meg, nem csak elvégeztem a feladatomat, hanem szívvel-lélekkel, Mennyei Atyánk még nagyobb dicsőségére. És elégedett lennél, hogy nem volt kárba veszett, elfecsérelt erő, amit a nevelésemre áldoztál, mert ugyan nem vagyok „nagy ember”, de talán közelítek már az Emberhez. És ez főként a te érdemed. A munka szeretetére neveltél minket. Köszönöm.

4. Augusztus 20. – szerda

Anyám jóérzésű, szíves ember. A másik ember mély gondolatai, érzelmei megindítják, a másik ember szívfájdalma könnyeket csal a szemébe.

5. Augusztus 21 – csütörtök

Anya leül a földre a lányával játszani. Anya leül a földre a fiával játszani. Gurulnak a labdák, kisautók, kis traktor, vonat… Azután a lánya és a fia már mással játszanak.
…Nagymama leül a földre az unokájával játszani. Nagymama fáradt a sok munkától, az Élettől, bokája feldagadva, a hangja is fátyolosabb már mint 35 éve, de gurulnak a kisautók.

...És a két kisgyerek játszik és élvezi.

6. Augusztus 22. – péntek

Anya puha, meleg és mindig jószagú.

7. Augusztus 23. – szombat

Anya teljesen más ritmusban él, mint én. Szinte sosem találkozunk az időben. De a szívünk… a szívünk azt hiszem egy ritmusra ver.

8. Augusztus 24. – vasárnap

Vajon amikor én kicsi voltam – mondjuk akkora, mint a Kicsik – Anyának is a szombat és a vasárnap voltak a legfárasztóbb napjai a hétnek? Egyáltalán volt vasárnapja, ünnepnapja a szó klasszikus értelmében? Egy Valódi Anya mikor pihen?

9. Augusztus 25. – hétfő

Ma terítőket és táblafüggönyöket vasaltam, s miközben – egyéb eszköz híján – egy vizespohárból fröcsköltem a vizet az anyagra, eszembe jutott anyám anyja, aki fiatalon a követségi terítőket vasalta a barátnőjével. Vidáman. Bérbe. És egy töredék másodpercre megéreztem őt, a nagymamámat.

10. Augusztus 26. – kedd

Ma füttyszót hallottam az utcán, örömmel megfordultam, de nem láttam Őt. Dehát így csak anya fütyül, senki más. Pedig jó lett volna megölelni.

11. Augusztus 27. – szerda

Még jobb lenne most egy kicsit ágyban maradni ezzel a csúnya meghűléssel, de úgy, hogy anya ott ül az ágyam szélén és babusgat: teát készít, mesét olvas, fogja a kezem. Mint kislány koromban, amit csak tudok - de sajnos nem emlékszem rá. (Első elbőgés)

12. Augusztus 28. – csütörtök

Megkértem anyut, hogy majd jöjjön be az iskolába megnézni a területeimet és legfőképp a virágaimat. Tudom, hogy tetszeni fog neki is, tudom, hogy ennek majd hangot is fog adni. Már előre lubickolok a sikerben. Mert anya szereti a szépet és értékeli a másik ember jóra való erőfeszítéseit.

13. Augusztus 29. – péntek

Ma több, mint 12 órát keményen dolgoztam. Betegen. Leghőbb vágyam volt elmerülni egy kád meleg vízben és felhívni telefonon anyámat.

14. Augusztus 30. – szombat

Anya és a következetes nevelés. Nem kell a gyerekeknek annyi játék, de azért 2-3 játékot – Ákos szülinapja előtt 1 héttel – át akar passzolni a Kicsiknek csak úgy, soron kívül.

15. Augusztus 31. – vasárnap

Anya holnap várja a fogorvos után a hívásomat. 40 éves vagyok, és magam is anya, talán felnőtt is és anya még mindig aggódik értem, ha bajban vagyok, vagy betegeskedem, és együtt érez velem. Anya még mindig ANYA. Azt hiszem ez olyan betegség, amiből nem lehet kigyógyulni.

16. Szeptember 1. – hétfő

Anya gyönyörűen tud kézimunkázni és a szépérzéke, ízlése is megvan hozzá. Alig várom, hogy én legyek 70 éves: két öreg nagymami majd együtt varrogatunk, hímezünk és horgolgatunk finom tea mellett, hosszú őszi délutánokon.

17. Szeptember 2. – kedd

Anya már megint mást csinált ahelyett, hogy átjött volna hozzám. Anya folyton mást csinál, ha pedig véletlenül nem, akkor azt várja tőlem, hogy én se.

18. Szeptember 3. – szerda

Anya kb. annyit ért a számítógéphez, internethez, mint én az ezotériához, meg a többi „hókusz-pókuszhoz”, amit Ő komoly szinten tanult. Viszont ezt nem lehet megmondani neki, mert akkor kiborul, és állítja, hogy mi hülyének nézzük. Ha meg azt mondom, nem érek rá beszélgetni, akkor azért sírja el magát, mert őrá soha senki nem ér rá, csak ő kell, hogy mindig a rendelkezésünkre álljon. Csak az a gáz, hogy annyira érzékenyek a receptorai, annyira jó a hallása a ki nem mondott szavakra is, hogy bármilyen udvariasan próbálok kihátrálni az ilyen kényelmetlen helyzetekből, bármennyire is vigyázok, hogy mit mondok ki, megérzi, hogy valami nem stimmel. Hihetetlen, mennyire nem lehet előle semmit eltitkolni: egyszerűen a vesékbe lát, azt a gondolatomat is ismeri, amit még én sem.

19. Szeptember 4. – csütörtök

Anya – szeretet – szív – virág – harmat – hajnal – fény – Krisztus – Isten. A gyermek Isten ajándéka a szülők számára. Tény. Így azonban mondható, hogy az anya a Gondviselés ajándéka a gyermek számára.

20. Szeptember 5. – péntek

Nem emlékszem, hogy kisgyermekkoromban láttam volna anyámat fáradtnak, kimerültnek. Jó lenne tudni a titkát, hogyan tudott mindig szívből mosolyogni.

21. Szeptember 6. – szombat

Mustáros-vajas kenyér… A világ legfinomabb csemegéje. (Torkos nyuszi) Hátunkat a meleg kályhának vetve, kint már sötétlik a téli délután, anya és én mustáros kenyeret eszünk, apát várjuk haza és nincs nálunk boldogabb a föld kerekén... (Második bőgés)

22. Szeptember 7. – vasárnap

És amikor rágóztunk és jó hosszan kihúztuk a rágót a szánkból? Apu hogy utálta! Azt mondta, gusztustalan és holmi hajbaragasztással is fenyegetőzött. De mi olyan jól szórakoztunk!

Később anya bevallotta, hogy tényleg gusztustalan lehetett.

23. Szeptember 8. – hétfő

Anya szépsége. (Hogyan fogalmazzam, hogy ne bántsalak meg? Az emlékeim közt kutatok, értsd jól!) Csodálatosan szép fiatalasszony voltál. Légies, könnyed (Hogyan lehet 1 pár tűsarkú cipőt több mint 10 évig hordani úgy, hogy nem lesz viseltes? Érte egyáltalán a lábad a földet?) Emlékszem az aranysaruidra. A boltra is, ahol vetted. A tündérek - hacsak nem meztéláb, vagy csizmácskában járnak – viselnek ilyet. Amikor kibontottad a hosszú gesztenyevörös hajadat, az olyan volt, mint egy táltos sörénye. És a szemeid! Az külön fejezet, a kezeddel együtt.

24. Szeptember 9. – kedd

Anyám szeme. Anyám szeme valószínűtlen, a kék és a szürke határán valami egész különös árnyalat. Gyönyörű. Gyönyörű a tekintete. Mert a szeméről mást nem tudok mondani – persze hosszú szempillái vannak, jól tudja sminkkel hangsúlyozni, de ez nem fontos. Hanem a tekintete! Az megfoghatatlan. Megint csak a tündérek világába visz. Amilyen hideg és zárt tud lenni, távolságtartó, kimért, rossz esetben lesajnáló, de legfőképpen hideg, szinte jeges. Az emberben szó szerint meghűl tőle a vér. De ha arra néz akit szeret, akkor bársonyos, símogató, édes, ölelő tud lenni ugyanez a tekintet. Úgy tud nézni, hogy az ember azt érzi beleolvad a tekintetébe. Alapjáraton szelíd, kissé szomorkás a tekintete – aki csak úgy a szemébe néz azt hiszi, boldogtalan. De én láttam a szemét kacagni is. Csak… az nagyon régen volt… Mostanában néha bizonytalan, segítséget, megerősítést kérő, máskor kemény és határozott a tekintete. De legtöbbször – sajnos – csak fáradt. És sokszor azt mondja csodálkozva és csalódottan a Lélek, ahogy kikukucskál a szem nevű ablakon: „Ez a világ?”

25. Szeptember 10 – szerda

Anyám keze. Anyám keze a legszebb, legfinomabb, legnőiesebb kéz a világon. Formás körmök, kecses ujjak. Anyu még rágyújtani is úgy tudott annak idején, hogy az felemelő látvány volt. Olyan a keze, mint egy balerina, bármit is csinál éppen. Bármilyen kemény munkát végez, azt annyi eleganciával, bájjal és kellemmel teszi, hogy az hihetetlen. Az ő keze hercegnő. Az enyém parasztasszony. Neki tenyere van, nekem markom.

26. Szeptember 11. – csütörtök

Emlékszem, ahogy ribizlit pucoltunk a konyhaasztalnál ülve a Váci utcában. Meleg volt, nyár és anyu nem ihatott. Csodálatos orvostudomány, mely kiszárítja a várandós kismamát, mert dagad a lába! Hogy szenvedhetett szegény de mégis milyen hősiesen kitartott a gyermekéért. Igazi, fegyelmezett anyuka.

27. Szeptember 12. – péntek

És a cukros-sós főtt krumpli? Arra emlékszel még? Elég izgalmas, új ízt sikerült kikísérletezni. Igazi gasztronómiai csoda!

28. Szeptember 13. – szombat

Meseolvasás. Nagyon szerettem azt nézni, milyen szépen mozognak ajkaid, milyen ritmusosan érnek össze, majd nyílnak szét újra. Nagyon jó volt. Talán ez az, amit egy az egyben átvettem, hogy csecsemőkortól mesét kell olvasni a kisgyermeknek. Mert a mesék világából táplálkozik az emberi szellem és nő valóban nagyra – függetlenül történelmi kortól, helytől vagy életmódtól.

29. Szeptember 14. – vasárnap

Ma nem jut eszembe semmi. Csak az, hogy szeretlek és hálát adok az Istennek, hogy te vagy nekem. De azt hiszem ennyi elég is…

30 . Szeptember 15 – hétfő

Szeretnék több minőségi időt tölteni veled. Nem csak telefonon beszélgetni érdektelen fölösleges dolgokról, hanem valóban együtt lenni. Mert megbocsáss, de hogy a tv-ben milyen híreket mondanak be, és milyen rémségeket mutatnak, az számomra érdektelen. Valóságtartamuk kétes, változtatni rajta nem tudunk. A minőségi idő, az lenne fontos! Mikor imádkoztunk pl. együtt legutóbb te+én? Mikor hallgattunk együtt zenét? És az unokáiddal imádkoztál már? Mikor sétáltunk együtt a természetben?

31. Szeptember 16. – kedd

Amikor pici voltam, bárányhimlős, anya egész nap ott ült az ágyam szélén és hintőporos ujjbeggyel cirógatta, fújkodta a viszkető hólyagokat, hogy ne szenvedjek annyira. Nem állt fel mellőlem napokig. Nem evett, nem ivott, nem volt WC-n, semmilyen más életfunkciót nem mutatott, csak hogy engem ápolt. Én így emlékszem.

32. Szeptember 17. – szerda

Az első emlék életemből, hogy állok a szoba közepén, hátulról rám süt a délutáni nap és én meg vagyok döbbenve. Olyasmi érzés volt, mintha akkor ébredtem volna. De hogy kerülök én ide?? Anya és apa persze öröktől fogva vannak és lesznek, mindig ugyanúgy, mint abban a pillanatban. De én? Honnan jöttem és hol vagyok? És mit keresek itt? Minden bizonytalan. Csak anya biztos. Meg apa.

33. Szeptember 18. - csütörtök

Amikor kicsi voltam, apu elvitt néha magával ide-oda. BNV-re, a Városligetbe, esetleg a Vidámparkba. Nagyon élveztem, nagyon jó volt, ezek szép emlékek. De legjobb az egészben mindig az a símogató érzés volt, hogy anya vár minket haza.

34. Szeptember 19. – péntek

Amikor az öcsém megszületett – végre lett „kistepsvérkém” -, apu felvásárolt egy egész virágüzletet. A kardvirágokra és a rengeteg nefelejcsre tisztán emlékszem. És akkor hazahoztuk anyát és a Rolit a kórházból és anya felvette a gyönyörű halványzöld virágos, fodros, földigérő, szupertündéries pongyoláját és beült a kistestvéremmel a virágok közé és gyönyörű volt!

35. Szeptember 20. – szombat

Holnap együtt töltjük a napot: anyu, a Kicsik meg én. Meg lehet, hogy apu is. Én találtam a programokat. Előre élvezem, bár egy kicsit félek is, hogy nehogy valami kis hülyeség, félreértés, rossz hangsúly belezavarjon. Merthogy a Sátán működik, mint tudjuk. Istenem add, hogy szép legyen!

36. Szeptember 21. – vasárnap

Megvesszük a zsámbéki házat és összeköltözünk jó? Természetközeli életet fogunk élni, összhangban a Teremtővel. Szeretlek. Sok mindenért, de most éppen azért, mert belém ültetted a természettel való harmónia utáni vágyat. Vagyis azt Isten ültette belém, de te, mint jó kertész öntözgetted, pátyolgattad, míg szárba nem szökött.

37. Szeptember 22. – hétfő

Az Anyaság az egyetlen valódi hivatás egy nő számára. Ezen kívül csak az Istennek való szolgálat adhat teljes életet egy nőnek. Az Anyaság a természetbe való beolvadás. Az évszakok körforgása, a ritmus, az energiák áramlása. A Szeretet átörökítése. Viselkedni nem mind viselkedünk tökéletesen, sőt jól sem. Hibázunk. Sokszor és sokat. Elfáradunk, veszekszünk, megbántódunk, néha felülkerekedik bennünk az önzés… Emberek vagyunk. De a Szeretet, az Isteni Szeretet morzsája – s a morzsa a kenyérrel egylényegű - csak bennünk van és mi adjuk tovább. Ez a Valódi Hivatásunk.

38. Szeptember 23. – kedd

Te nem lehetsz beteg! Neked már nem jár több szenvedés, nem jár több könny – hacsak nem öröm csalja a szemeidbe.

39. Szeptember 24. – szerda

Néha nagyon fárasztó vagy a számomra, sőt olykor idegesítő. Van hogy megsértődsz, mert türelmetlen vagyok veled – pedig ha tudnád, hogy olyankor épp fegyelmezem magam, mert ordítani szeretnék ott legbelül, hogy „anya, ne légy már ilyen!!!!!” Néha azonban – ahogy múlnak az évek feletted, ahogy fehéredik a hajad – olyan édes és aranyos vagy, olyan mosoly-csalogató, mint egy ártatlan kisgyermek. Úgy símogatnálak meg olyankor, mint Ákoskát szoktam. Talán remélhetem, hogy ez azt jelenti: az öregkor bölcsessége a gyermekivé visszatisztuló lélek?

40. Szeptember 25. – csütörtök

Én a gyereked vagyok, te az anyám vagy. Örök felelősség, feloldhatatlan kötelék, életre szóló adósság. Te mindig előttem jársz, de mindig kicsit hátra – rám – is figyelsz, hogy ne vétsem el a lépést. Egy kicsit mindig alárendelted vagyok, egy kicsit mindig irányítasz. Egy kis ellentét mindig feszül köztünk. És „nemértemek” is mindig vannak és lesznek.
De anya vagyok és te anya vagy. Sorstársak vagyunk. Hasonló cipőkben járunk, csak némi időbeli eltolódás van köztünk. Amit tegnap nem értettem benned, ma megértem, mert nekem is van gyermekem. Amit ma nem értek benned, holnap megértem – örökké Egy vagyok veled.

41. Szeptember 26. – péntek

Péntek - a bűnbánat napja. Sokszor bántottalak, talán olyan is volt, hogy szánt szándékkal. Nem tudom már. Egy biztos, hogy sosem érdemelted meg. Egyetlen Anya sem érdemel mást soha csak kézcsókokat. Mindenkitől. A gyermekétől, természetesen. A férjétől is, hisz gyermekei anyja. A szüleitől is, hisz neki köszönhetik a nagyszülőség boldogságait. A társadalomtól is hisz ő neveli a jövőt. Bocsáss meg minden rosszért, akkor is ha az csak egy gondolat vagy múló indulat volt és esetleg nem is tudsz róla.

42. Szeptember 27. – szombat

Nevetséges, hogy szomszédok vagyunk és napokig nem találkozunk! Pedig annyi dolgunk lenne együtt. Közös dolgok…

43. szeptember 28. – vasárnap

Bosszant, hogy nem jöttél el a búcsúra. Kit érdekel a hajmosás ilyenkor? A lényeg, hogy jó időben, jó helyen együtt legyünk. Nem történt semmi különös – mondjuk lemaradtál egy jó, bár kissé hosszú prédikációról – de jó lett volna ha ott vagy. Ha hallod pl. ahogy egy idős néni megköszöni nekem, hogy a gyerekeim olyanok, amilyenek.

44. Szeptember 29. – hétfő

Ne aggódj értem/értünk annyit. Hidd el, hogy biztonságban vagyunk, jó kezekben vagyunk, hiszen Isten tenyerén élünk. Igaz a Sátán működik, de csak annyi ereje van, amennyit mi adunk neki. Pl. negatív érzelmekkel – amilyen az aggodalom is. Ha baj van, tudni fogod. Légy nyugodt mifelőlünk – legyen béke a lelkedben – mi itt 6-an élünk együtt: a gyerekek, én és legfontosabbként Jézus. „Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!…”

45. Szeptember 30. – kedd

Megint ugyanaz a kérdés: te hogy csináltad? Hogy csináltad, hogy mindig rend volt otthon, tisztaság, rendes ruha, stoppolt zokni, ennivaló, mese, játék - és nem haltál bele a fáradságba? Sőt, emlékszem, te rengeteget olvastál is, csak azt nem tudom mikor, mert képtelenség, hogy lett volna szabadidőd.

46. Október 1. – szerda

Szeretlek. Szeretlek etetni. Szeretem a bájos ügyetlenségeidet. Büszke vagyok rá, hogy tanácsokat kérsz tőlem a háztartással kapcsolatban – ugyanakkor meg is döbbentesz mindannyiszor, mert ha nem tudod, akkor te hogyan csináltad? Szeretek rád gondolni. Ha csak annyi is jut eszembe naponta többször is, hogy: „Anyám. Van.” Jó hogy vagy. És jó tudni, hogy mindig velem leszel.

47. Október 2. – csütörtök

Ezzel nem illik foglalkozni, pláne sok-x-edik szülinapkor nem, de nekem ma ez jutott eszembe veled kapcsolatban. Szóval… Az Anyák csak azért halnak meg, hogy a gyermekeik számára kényelmes helyet készítsenek a Mennyországban, s repeső szívvel oda hazavárhassák őket.

48. Október 3. – péntek

Anya nagylelkű, néha túlságosan beszédes, vagy csak más érdekes számára s számomra. Többnyire zavarba ejt gondolatainak rugalmas, friss, kísérletező kedve.

49. Október 4. - szombat

Ma annyi dolgunk volt, hogy nemhogy rád gondolni, de egyáltalán gondolkodni nem nagyon volt időm. Te hogy csináltad, hogy sose voltál időzavarban és mindig rend volt körülöttünk?

50. Október 5. – vasárnap

Ki sem látok a fejemből, teljesen le vagyok lassulva, de tudom, hogy vagy, így sosem vagyok teljesen egyedül.

51. Október 6. – hétfő

Sok minden kering most a fejemben Veled kapcsolatban, de többségük nem lényeges gondolat. Kivéve kettőt, melyek valahol talán össze is függenek. Tehát: A világ legjobb szülei az enyémek, mert mindent megtettetek értem, amit csak képesek voltatok. Sok mindenre megtanítottál te és apu – és sok mindenre nem. De talán a legfontosabb két dolog, amiért örök hálával tartozom, hogy megtanítottátok nekem a munka szeretetét, becsületét, és hogy megtanítottátok nekem a másik ember iránti tiszteletet, Isten teremtménye iránti tiszteletet, a vezető, az idősebb, a nagyobb tudás iránti tiszteletet. Köszönöm. Ezek által a kincsek által egész a világom, az életem.

52. Október 7. – kedd

Az elején azt hittem, ez jó ajándék lesz és egyszerű, hiszen minden nap gondolok rád, többször is, csak le kell írni, mikor eszembe jutsz. Csakhogy nem rád kell gondolnom, hanem rólad gondolkodnom. Van-e valakiről is 70 koncentrált gondolatom. Figyelek-e bárkire is annyira, hogy legyen? Egyáltalán tudom-e kiről gondolkodom? Ismerlek-e? Persze. Hiszen az Anyám vagy. Csakhogy ez nem jellemvonás vagy szokás, hanem a hivatásod. De ki vagy te?

53. Október 8. – szerda

TE mindenképpen meg akarsz MINKET kímélni azoktól a feladatoktól, melyek TÉGED fárasztanak.

54. Október 9. – csütörtök

Anya és az ezotéria. Még sosem válaszolt arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mi is az és a szótárban sem találom. Így csak sejtés, hogy jól használom. Ha hasonló dolgokra kérdezek rá, sokszor ideges lesz és elzárkózik a beszélgetés, különösen a vita (eszme-csere) elől. Nem értem, mert valójában hatalmas tudásanyaggal kell, hogy rendelkezzen, hiszen folyamatosan képezi magát.

55. Október 10. – péntek

Anyuval hitről, vallásról sem igazán jó beszélgetni, pedig rengeteg érdekes dolgot tud. Csakhogy elég rugalmatlan e tudás „felhasználásában”. Többnyire azzal bújik ki az ilyen beszélgetések alól, hogy nem akarja a hitemet (vagy a Petra hitét) összekuszálni. Pedig az ha van, és ha valódi, akkor senki által nem összekuszálható. De vajon miért gondolja, hogy tévedhetetlen? Vagy a tanárait tartja annak? És miért nem szereti a pezsgő, forró vitákat, melyekből mindenki gazdagabban kerül ki: vagy egy új eszmével, vagy saját hitének megerősítésével gazdagabban?

56. Október 11. – szombat

Anyu. Anya. Édesanya. Anyuka. Mama. Mami. Szülőanya. Szüle. Édes Szülém. Szüle – szülés – születés. Kiszakadás. Elszakadás. Robbanás. Misztérium. Transzcendens esemény. Isteni esemény. A teremtés folyamatának csúcspontja. Egy villanás, mikor a világok átjárhatóak lesznek.

57. Október 12. – vasárnap

Folytatva: Amikor születünk, kiszakadunk Istenből, s ahogy a kisgyermek „fejlődik”, úgy távolodik, úgy lazul az átjárható, közvetlen kapcsolat Isten és közte. Amikor szülünk, ”módosult tudatállapotba” kerülünk – azaz néhány másodpercre megnyílik az ég, és ismét Istenhez kapcsolódunk.

58. Október 13. – hétfő

Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam: hagyja az apu ingjét másra, velem beszélgessen, míg „nyalom” a lakásom!

59. Október 14. – kedd

Rémület!!! A fejemben készen van az ajándékod, szinte aprólékosan kidolgozva, de a valóságban még hozzá sem kezdtem! Már megint nem leszek kész időre. Nem baj, majd megkapod karácsonyra, a karácsonyi ajándékot meg majd húsvétra…

60. Október 15. – szerda

”Nem baj kisfiam, majd visszakapod te még ezt a saját gyerekedtől…” De sokszor hangzott el ez a mondat. S mindannyiszor dühbe gurultam, mert ugyan milyen anya az, aki megátkozza a tulajdon leányát? Elteltek évek, évtizedek, a Nagyok felnőttek, s én rájöttem, ez nem átok volt, hanem tényközlés. Visszakapom. Talán sokszorosan is. Nekem is végig kell nézni tehetetlenül ballépéseiket, el kell viselnem, hogy nem pont olyanok, amilyennek álmodtam, s neveltem őket. És el kell fogadnom őket. Mert szeretem őket. Ahogy anya elfogad engem. Mert szeret.

61. Október 16. – csütörtök

Semmi értelmes nem jut már megint az eszembe. Csak Rád gondolok. Rád gondolok, de gondolkozni most nem tudok rajtad. Rád gondolok – gondolatban Veled vagyok. Gondolok Rád, Veled vagyok – fontos vagy nekem. Meg tudsz nevettetni, fel tudsz bosszantani – tehát fontos vagy nekem. Mindig különbözőek voltunk, s ahogy nőttem én, úgy nőtt különbözőségünk. Nyilván nem az vagyok, akiről álmodtál. De szeretsz engem s én szeretlek Téged. Különbözőségünk dacára. És azzal együtt. A lányod vagyok. Örökösöd. Szellemed, véredben hozott ősi tudásod, asszony-ságod örököse. Igyekszem ezt méltósággal hordozni, s maradék nélkül továbbadni. Tőled az anyától, én az anya, a lányomon keresztül a jövő nemzedékeknek.

62. Október 17. – péntek

Hát ez jó volt anyukám! Tündér vagy! Szóval lepukkant vagyok és le vagyok strapálva. (?) Ilyen kedvesen gondoskodni a testi-lelki egészségemről azt hiszem senki más nem tudna!  Látszólag már-már zombi vagyok, de ekkor jössz te, a ginseng lovagja és a méhpempő felkent mestere és visszarángatsz az élők sorába. És nincs kidumálás a sorból, mert akkor az oszlásnak indult tyúkszememre lépsz!

63. Október 18. – szombat

A legváratlanabb pillanatokban tudod a legváratlanabb dolgokat kérdezni. (Pl. milyen vörösbort szeretek?) Ez egyébként nem igaz, mert az esetek többségében már amikor megszólal a telefon, tudom, hogy te hívsz: a rámgondolásod gyorsabb, mint a technika. Emlékszel, amikor több mint 10 évvel ezelőtt friss csirkehúslevessel vártál haza kecskeméti kiruccanásunkról? Te magad mesélted, hogy csak „véletlen”, hogy visszafordultál a piacon és megvetted a hozzávalókat. Ez a „véletlen” az én gondolati kérésem volt. Minek nevezhető ez? Telepátiának? Anyai szív megérzésének? A gondolat teremtő erejének? Végül is vétkezni is lehet gondolatban…

64. Október 19. – vasárnap

Annyira sajnálom, hogy nem érezted jól magadat, pedig annyira bíztam benne, hogy dacára annak, hogy főzésről, ételkészítésről lesz szó, mégis jól érezheted magad… De már a harmadik percben éreztem, hogy vége: a falak másodpercek alatt kinőttek körülötted és áthatolhatatlanok. Nem iszol 4 órán keresztül! Nyilván, hogy ne kelljen WC-re menned (gyönyörű tiszta, rendes a mellékhelyiség). Minden zavar, nem tudsz a jóra koncentrálni – bár valóban hangos volt a gép és nagy volt az alapzaj – többen voltunk mint előzőleg. De nem ez volt a lényeg. Nem a sok idegen, nem a rendetlenkedő kisgyerek és bénázó szülei, nem a keselyű-szerű csoporttárs! A lényeg az egészség, harmónia keresése az ételek által is, hiszen „az vagy, amit megeszel”, a szervezők önzetlen segítségnyújtása e keresésben, a jelenlévők jóra való törekvése, ami a túlélés. A túlélés a Föld, a társadalmak, az emberiség, az egyes ember számára. A te számodra is, akinek túl kell élnie a mai magyar egészségügy betegséggyárát – lelkileg is! – mert utódaidnak szüksége van a tapasztalataidra! Még mindig van mit átadnod, dacára annak, hogy 40 éve tanítasz és nevelsz engem. És másoknak is adhatsz, rengeteget, csak ne zárulj be! (Pl. mekkora dolog lenne, ha a főzőcskézők megismerhetnék a cékla gyógyhatását, amit te megtapasztaltál!)

65. Október 20. – hétfő

Már csak néhány nap van hátra a szülinapodig. Vajon át tudom-e adni és azt tudom-e átadni majd neked, amit valójában akartam? Mindenesetre én kaptam valamit ettől a közel 70 naptól. Rádöbbentem, mennyire szeretlek, még akkor is, ha türelmem viszont kevés van. Rádöbbentem, milyen mélységekben vagy jelen most is az életemben, milyen sok pókhálófinomságú szál köt össze veled, s hogy az élet nehézségeinek vagy éppen örömeinek megtapasztalása által hogy erősödnek e szálak, s hogy nyernek új, s újabb értelmet az emlékek. Rádöbbentem, hogy aggódom érted, hogy fontos nekem, hogy egy boldog, testi-lelki egészséggel jellemezhető öregkort érj meg, és hogy valahogy gyengéden megfosszalak azoktól a merevségektől, melyek ebben akadályoznak Téged. Rájöttem arra is mennyire bosszant, hogy bármilyen óvatos vagyok a leghülyébb időpontokban, a legváratlanabbul, a leglehetetlenebb okokkal tudsz úgy megsértődni, hogy 3 napos lelkifurdalást kapjon tőle az ember, miközben tudhatnád, hogy soha nem tennék szándékkal semmit, ami neked rossz, vagy akárcsak nem jó. Tehát rádöbbentem, hogy szeretlek és remélem, mostanra, mikor ezt olvasod, Téged is elért ez a felismerés.

66. Október 21. – kedd

Puha gyermekkori emlék símogatása, melyet legalább hetente egyszer újraélek. Nem fogod elhinni mi az: a hajszárító búgása és a frissen mosott, melegedő haj plusz a friss pizsama keveredő illata. Gyermekkori vasárnap esték. Ülök a nagyszobában az ablaknál, te ott állsz mellettem, kezedben a hajszárító, fújod borzolod a hajam. Én bámulom a hazatartó autók fényszóróinak aranyláncát, mely beragyogja a sötétséget. Tagjaim ernyedtek a meleg fürdőtől, iskolanap előtti este van. Család, béke, nyugalom, meleg, bizsergető és bizalomteli bágyadtság. És amikor már a Roli haját szárítod, alig bírom a szemem nyitvatartani. Úgy zsongat a hajszárító… Úgy körbevesz és ringat a természetes, magátólértetődő, gondoskodó anyai szeretet…

67. Október 22. – szerda

Annyira bosszant, mikor osztod a gyerekeimet. „Majd az Olivér/Petra lesz szíves ezt vagy azt csinálni és kész.” tele vannak hibával. Mint ahogy én is, te is. Törekszenek a jóra ám még alig van mögöttük tapasztalás. Mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy EMBERek lehessenek egy közhelyesen elembertelenedett, önző, sátáni világban. Igyekszenek. Kissé lusták, Petra olykor (vagy nem is annyira olykor) kegyetlen és szívtelenül hideg, de máskor mindent megtesz és mindenét odaadja. Alakul. Mindkettő igyekszik megtalálni a jó öntőformát és ahhoz alakulni. Suták. De igyekszenek. A te kinyilatkoztatás-szerű elvárós hangvételű közléseid azonban mindezt mintha semmibe vennék. Mintha mindezt te nem látnád, nem tudnád. És mintha már nem emlékeznél rá, milyen emberfelettien nehéz feladat gyermeket nevelni, s milyen kérdéses az egész kimenetele, eredménye. Hidd el én is pont olyan jó anya vagyok mint te: minden tőlem telhetőt megteszek a gyermekeimért – akárcsak te a tieidért.

68. Október 23. – csütörtök

Miközben kezemben szaporán jár a tű, hallgatom a Dunán az 56-os visszaemlékezéseket. S az jut eszembe, hisz a Kicsiknek kellett magyarázni, hogy az mikor volt: amikor nagypapa és nagymama olyan fiatalkák voltak, mint Olivér, vagy még fiatalabbak. Szóval az jut eszembe, milyen kegyetlen, szomorú, elfuserált, rettenetes ifjúságot teremtett nektek a történelem. Félelemben éltetek. Félelemben éltetek? Benne volt mindez a mindennapokban? S ha igen, hogyan lettetek egészséges lelkületű, becsületes, büszke felnőttek? Hogy lehet, hogy ti bombatámadások, lánctalpak és gépfegyverek, fenyegetettség, éhség, romok és hideg közepette nevelkedtetek és mégsem lettetek sérült, hiperaktív, részképességzavaros, nehezen kezelhető gyermekek, ifjak és felnőttek? Hogyan lehetséges, hogy tudtátok s tudjátok tisztelni az embert, a másik embert? Lehet, hogy az a sok borzalom nyíltságával kevésbé volt mérgező, mint ma a csillogás, jólét és fogreklám-mosolyok mögé rejtett agymosás? Mindenesetre tiszteletem tiéd, tiétek, egész generációtoké. A kis, mindennapi hősöké is, nem csak a nagyoké, a holtaké.

69. Október 24.- péntek

Hogyan van, hogy bármit nem értek, bármi nem arat nálam osztatlan sikert, ha vagyok olyan hülye, hogy ezt tudomásodra is hozom, rögtön sírógörcsöt kapsz, és 1 perc alatt eléred, hogy lelkiismeretfurdalásom legyen attól, hogy esetleg más véleményen vagyok mint te? Mire ez a folytonos nagy akarás, márpedigezés, óhajtomozás? Miért kell időröl időre hibernálnod magadat és jégpalotád elérhetetlen magaslataiból szózatot intézni a hevülőkhöz, vagy csak normál hőfokon létezőkhöz. Olyan ez, mint a halcsontos míder volt: ájuldoztak benne, és mindenki tudta, hogy valójában senki sem olyan karcsú, mint amilyennek látszik, de azért befűzték magukat az előkelő hölgyek. Mindenki tudja, hogy valójában nem vagy fagyasztott halszelet, mégis időről időre visszavonulsz e szerep mögé és ott szenvedsz, ott akarsz, ott nem tűrsz ellentmondást, ott nem vagy mindenki, hanem Valaki, ott erőlködsz és sírsz fagyott könnyeket. Mond mire jó ez? Miért nem nyúlsz el Isten tenyerén és mondod: nem akarok semmit, ami lesz, jó lesz és ha más lesz az is jó lesz, hisz még mindig süt rám a fény…

70. Október 25. – szombat

Elértem a végére: holnap lesz a nagy nap. Ezt az ajándékot Neked terveztem, a te örömödre és – nem titkolom – meghatásodra csináltam, de azt gondolom, én nyertem vele a legtöbbet. Mint a Szt. Erzsébet-pályázattal. Te enélkül a 70 gondolat nélkül is tisztában vagy anyaságoddal és emberségeddel. És enélkül is nagyon szeretsz engem. Én azonban talán közelebb kerültem Hozzád, talán másképp nézek most Rád. Persze ettől még nem vagyok – sajnos – se kedvesebb, se megértőbb, se türelmesebb, de talán jobban TUDOM, hogy mennyire SZERETLEK. Így hát – „áldjon meg Téged az Úr”! És maradj velünk egészségben még sokáig. Anyu… (Utolsó bőgés)