2014. szeptember 11., csütörtök

Magamról és a blogról

Kovács Tímea vagyok, 1968-ban születtem, Budapesten. Itt nőttem fel, itt éltem le szinte a teljes életemet. Itt jártam gimibe és itt nem jártam egyetemre, bár voltak nagy és szép álmaim írásról, tanításról (irodalom-filozófia szakon), újságírásról, népművelésről. Ehelyett alig 20 évesen férjhez mentem, született két csodás gyermekem: Petra és Olivér. Sajnos nem sokkal ezután el is váltunk, évekig egyedül neveltem a srácokat. '99-ben - sokszor átbeszélve fontos dolgokat - békét kötöttünk volt férjemmel és új alapokra helyezve, újra kezdtük (vagyis inkább folytattuk) közös életünket. Ennek örömére született még két csodás gyerkőc: Csabi és Ákos. Sajnos azonban ismételten nem bizonyult kapcsolatunk tartósnak, 8 év után újra elváltak útjaink. 
Ami a kenyérkeresetet illeti, voltam titkárnő, eladó élelmiszerboltban, manikűrös és takarítónő, dolgoztam az Akadémián, a Parlamentben, jelentéktelen kis kft-knél, ügyvédi irodában és iskolában is. Mostanság egy sajtófigyelő cégnél vagyok, az öcsém irányítása alatt.
Magánélet?
Voltak ostoba kalandjaim és felemelő barátságaim. És volt néhány igazi, nagy, viharos szerelem is. Volt rengeteg költözés albérletből albérletbe. Voltak korszakok - öltözködésben, érdeklődésben, gondolkozásban egyaránt. Azt hiszem ez nem baj - ez fejlődés, folyamatos (hol gyorsabb, hol lassabb) változás.

A legmeghatározóbb személyek az életemben:
Mindenek előtt Jézus Krisztus. Bár nagyon sok ballépést és hibát elkövettem, és eléggé nehéz természetem is van, és még csak a közelében sem járok annak, hogy megtestesítsem a keresztény emberideált, mégis Ő a legmeghatározóbb, mert mindíg tudtam a létezéséről és ezt mindíg tudásként éltem meg, bár voltak bennem (mindíg) kérdőjelek is. És bár sokszor eltávolodtam Tőle, újra és újra visszatérek hozzá, és egyre jobban és jobban vágyom egy szoros kapcsolatra Vele -  arra, hogy még jobban, hogy igazán megismerhessem. És arra, hogy folyamatos önneveléssel közelíthessek ahhoz a jellemhez, melyet itt a Földön bemutatott. Igen, kereszténynek vallom magam. És igen, újra és újra elbukom. Eddig még mindíg felálltam. Eddig még mindíg segített felállnom.
A következő két meghatározó személy Apám és Anyám, akiket sajnos gyors egymásutánban (2010-ben és 2012-ben) kegyetlen betegség miatt elveszítettem. Nagyon hiányoznak, de az emlékük sok mindenen átsegít. A dolgok, amiket tanítottak nekem, most, hogy nincsenek, átértékelődtek, és visznek előre. Idesorolhatom még apai nagyszüleimet, tőlük szintén sokat tanulhattam arról, mi az Ember.
És természetesen a sorban már itt toporognak a gyermekeim. Róluk itt most nem írok, mert több 100 oldal lehetne - őket a bejegyzésekből lehet megismerni, hiszen életem utóbbi 25 éve javarészt róluk szól. :)

Legfontosabb mondatok:
"Felelős vagy azért, akit megszelidítettél."(Exupery: A kis herceg)
"Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." (József Attila - és a nagymamám:) )
"Jóreggelt Boldogság!" (Ezt anyukám mondta mindíg, ha reggel felhívott :) )
"Szeretlek Anyu!" (Ezt a gyerekeim mondják felváltva, időről időre.)
"Bármi lehetsz az életben: Nobel-díjas tudós és utcaseprő is. Mindíg keresd meg a munkádban a szépséget és akkor boldogan fogod tudni végezni!" (Apám tanácsa életem első munkanapja előtt.)
"Lehetőséged van rá." (Steinbeck: Édentől keletre - Javaslom, hogy keressétek ki és olvassátok el a szövegkörnyezetben: Európa Könyvkiadó, Bp., 1972., 334-338.o.)


Miért Faluvége?
Jelenleg a 3 fiammal és sok növényemmel élek együtt Budán, egy kissé lepukkant lakótelepi lakásban, amit nagyon szeretnék felújítani, átrendezgetni kicsit, de legjobban arra vágyom, hogy elköltözhessek innen, el a városból.  Abból a városból, amiért valamikor még rajongtam, és csodálatosnak láttam - ma már viszont napról napra élhetetlenebbnek érzek, s ez elszomorít. 
Ábrándjaimban van valahol egy kicsi házacska, egy amolyan kidőlt-bedőlt falu mesebeli házikó, mely a falu végén álldogál, girbe-gurba
kerítése mögött már kezdődik az erdő... Valószínűleg esténként és télen nagyon félnék itt eleinte, de talán meg tudnám szokni.









És ugye nem csak este van és tél, hanem van rózsás hajnal, madárdallal - az autópálya monoton zaja helyett,
és van légydöngicséléses csönd - a szomszédok tévéje és házibulija helyett,
és van virágzó kiskert - az apró műanyag ablakládák helyett,
és van csillagos nyári égbolt - az OMV-kút és a McDonalds fényreklámja helyett,
és van kert és mező, és rét és erdő a gyerekeimnek, unokáknak - a poros játszótér helyett,
és van nyílt, határtalan égbolt - a magas házak szegte szűk látótér helyett.
És van békesség, emberléptékű élet - a nagyváros rohanása, és idegensége helyett.




Miért nyilvános, internetes napló és miért nem lelakatolt füzet?
Az első, selyem borítású, rózsaszín vonalazású naplómat ha jól emlékszem a 13. szülinapomra kaptam nagymamáméktól. Igaz nem volt lakat hozzá, de titkos napló volt. És utána jött még jó pár darab füzet. Őrizgetem őket ma is, de nem szoktam beléjük olvasgatni. Aztán voltak más jellegű füzetek, meg papírcetlik, meg jegyzetlapok és gépelt irományok. Mesék és versek (?), valódi szenvedélyes szerelmes levelek, pályamunkák, és elmélkedések. Többnyire megvannak még.
Sok bíztatás, hogy írjak, és sok bizonytalanság, hogy jó, de miről? Persze, tudjuk jól, a téma az utcán hever, de mégis... Miről írjak, ha nem csak magamnak akarok írni? "Bármiről, magadról!" Sok halogatás. Aztán rájöttem, ez egy egyszerű lehetőség arra, hogy gondolataimat megosszam a barátaimmal, rokonaimmal és üzletfeleimmel. Sokkal egyszerűbb, mint leveleket, email-eket írogatni.
Újabb bíztatások - és most a nyilvánosság. Mert rájöttem végre, hogy gondjaimmal és örömeimmel nem vagyok egyedül, nem vagyok (nem ettől vagyok) különleges, mások is éreznek úgy, ahogy én, másoknak is fáj az, ami nekem, mások is félnek attól, amitől én és mások is örülnek annak aminek én. És mások is keresnek valamit... Valakit - ugyanúgy, ahogy én. Másoknak is szüksége van megerősítésekre, bizonyságtevő hétköznapi történetekre, ugyanúgy, mint nekem. Akinek nem tetszik, amiket írok, az többet nem látogat el hozzám. Akinek viszont igen, akinek sikerül valamit adnom, örömet, egy jó ötletet, vagy éppen reményt vagy vígasztalást, az jön majd máskor is. És jöjjön is, és tegye hozzá a maga kis történetét, akár egy fórumon!
Azt szeretném, hogy legyen ez a blog keresztény - de ne elvakult és bigott, hanem inkább nyitott és építő. Legyen női - de ne bulvár, inkább segítsen megélni a nem ideális (vagy idealizált) női élethelyzeteket is.
A nőhöz hozzátartozik a fészekrakás, a házi tűzhely, a fiókák, de hozzá tartozik a külső- és belső ápoltság is. Hozzátartozik a különböző életszakaszok megélése, és a gondok, nehéz élethelyzetek megoldása. Legyen ez a blog kicsit kreatív és kicsit hagyományőrző  is, egyszerűen azért, mert ezek a dolgok fontosak számomra és mert azt gondolom, hogy segítenek az előbbiekben.
Legyen ez a blog az én kis kincsesládikám, amibe összegyűjtök mindenfélét, ami nekem fontos, ami szerintem szép  és szeretettel meghívlak, hogy turkálj benne és szedegesd ki magadnak azokat a dolgokat, amik neked kellenek. S mivel folyamatosan gyűjtögetem a belevalókat, gyere vissza máskor is, hátha találsz kedvedre valót az újdonságok között. :)