2014. december 24., szerda

A megtestesülés (elmélkedéseim)

Újabb előásott iromány az "archívumból" - kérlek fogadjátok szeretettel, igazán a mai estére való téma.  Még mielőtt meggyulladnak a gyertyák, délután, amikor remélhetőleg sikerült a gyerekeket is egy kis csendespihenőre rávenni, vagy hajnalban, mielőtt ébredne a család, szánj erre egy negyed órácskát - talán segít ünneplőbe öltöztetni a lelkedet is. 





26.
A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret,
27.
Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.
28.
És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.
29.
Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?!
30.
És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
31.
És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.
32.
Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;
33.
És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!
34.
Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?
35.
És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
36.
És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak:
37.
Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.
38.
Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal.
39.
Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
40.
És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
41.
És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
42.
És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
43.
És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
44.
Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
45.
És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.
46.
Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
47.
És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
48.
Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
49.
Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
50.
És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik.
51.
Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
52.
Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
53.
Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
54.
Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról.
55.
(A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!”
/Lukács 1,26-55/

Néhány éve adventben egy hétvégét a Manrézában tölthettem (jezsuita lelkigyakorlatos ház, gyönyörű környéken, Pilisszentkereszt-Dobogókőn), ahol a fenti szentírási részletet kaptam elmélkedésre.
Eleinte nem tudtam vele mit kezdeni, elolvastam tízszer, hússzor, nem jutottam semmire. Feladtam. Csak ültem, bámultam magam elé és teljesen üresfejűnek, ostobának éreztem magam... Finoman szólva nem voltam boldog.
És ekkor megjelent egy gondolat... Majd a többi...

Első olvasatra talán úgy tűnik, Mária vitatkozik az angyallal (Lk 1,34), de valójában már itt beleegyezik, elfogadja Isten akaratát, hiszen úgy kérdez vissza: „Mimódon lesz ez,...?”

Milyen súlyos a nők, asszonyok helyzete, felelőssége: nézd a Lk 1,38-at! Egy nő szaván fordul a világ sorsa. Ahogy a bűnbe is egy nő beleegyező szavára/tettére esett az emberiség, úgy a Megváltás is a nő beleegyező szavával indul. Az egyik a Sátánnak hajt fejet, a másik Istennek.
Igaz ugyan, hogy Éva a bűnbeesés előtti percekben még nem tudta, mi a jó és mi a rossz (szerintem még ma sem...), de kapott Istentől egy, azaz egyetlen egy tilalmat, s a megszegéséhez fűződő ígéretet (1Móz 2,16-17).
Mária pedig egy „felkérést” és a hozzáfűződő ígéretet kapja (Lk 1,31-33).
S válaszol a Lk 1,38-ban. Ez a válasz alázat, engedelmesség, hagyni, hogy az Úr tegyen velem, amit csak akar. Ráfeküdni Isten akaratára, mint nyáron a Balaton vizére és hagyni, hogy ringasson – bizalommal. Mind tudjuk, ez nagyon nehéz, nagy tettet visz véghez, aki ezt megteszi, mert elengedi az ego-ját.

És Jézus?
Az Ő alázata, beleegyezése?
Az a piciny megfogant magzat, aki már fogantatása pillanatában halálra, kínhalálra volt ítélve??!! Nem igaz, hogy Neki könnyű volt! Ő kiüresítette magát és emberré lett!!! Az éhség, a fáradtság ugyanúgy gyötörte, kétségeket, félelmet ugyanúgy ismert, mint én! A kín, a fájdalom, ugyanolyan borzalom volt a számára, sőt! Mert az elméjével tudott mindent előre, de mivel emberré lett, emberi érzésekkel telt meg!! Élő ember soha nem fogja tudni felfogni Krisztus dupla áldozatát: a kereszthalált, de előtte a megtestesülést.


(Kint már órák óta szakadt a hó. A háztól csak néhány lépés az erdő, igazi mesebeli tájjá változott. Gondolataim megrekedtek, elkalandoztak, nagyon kikívánkoztam. Felöltöztem tehát és kimentem sétálni. Bibliámat persze vittem magammal, hiszen nem kirándulni, hanem elmélkedni jöttem. Aki ismer, tudja mennyire félek az eltévedéstől, hogy utamat vesztem – jelképesen és valósan is. A hó pedig vastagon, puhán és vakítóan befedte a gyalogösvényt. Csak sejteni lehetett, merre kanyarog. Mégis nekivágtam. Eljutottam a kilátóhoz. A korlátnál állva bámultam le a mélységbe. Illetve bámultam volna, de a sűrű hóesés szinte ködbe vonta a fákat, alig néhány méterre lehetett ellátni. Azontúl a puha, fehér, néma, időtlen semmi volt csak érzékelhető. És itt megint jöttek a gondolatok.)

Lk 1,38 – amint ezt Mária kimondta, ugyanúgy megrendült az Ég és a Föld, mint Jézus halálakor. Ez a Fogantatás pillanata, a Megtestesülés pillanata, s mivel Ő (Jézus) időn kívül, örök jelenben él ezért abban a pillanatban rászakadt mind a 33 év összes testi-lelki kínjával. Utána ez talán elcsendesült, ahogy emberré lett, de az a pillanat irtóztató lehetett. Ha nem sűrűsödött volna bele minden kín, akkor is hatalmas súlyú pillanat az Ő számára.
Míg az imént még maga volt a Teremtés, az Ige, az Atyával egy, addig most egy szempillantás alatt a világ legmagányosabbja lett: kiszakadva az Atyából, a Mennyből, emberként megtestesülve a földön, de az emberek közt mégis magányosan, egyedülisége, hatalmas felelőssége, s ellenfele ravaszságának és erejének, ugyanakkor saját emberi esendőségének tudatában. Zuhanva a Mindenből a Semmibe, abban a pillanatnál is rövidebb mégis gyötrően hosszú időszakban csak a semmit tapasztalva: a mennyei biztonságot már nem, a földi stabilitást még nem érzékelve. Emberi ésszel felfoghatatlan áldozat már ez is.

Lk 1,41-45 Erzsébettel ugyanaz történik, mint néha velem: nem ő beszél, hanem Valaki Más általa. Ő csak száj, nyelv, amely a szavakat formálja, csak eszköz.
Eszköz Erzsébet és Zakariás, ők hozzák világra Jánost, s az ő példájukat veszi bizonyságul Máriának Gábriel (Lk 1,36). Eszköz Keresztelő Szt. János, mert ő azt, aki az Úr útját készíti (Lk 1,76).
Amint eszköz Mária és József is, bár ugyanakkor cselekvőtársai is az Úrnak a megváltásban. Boldogító paradoxon: bár az Úr egymaga bármit megtehet, hiszen semmi sem lehetetlen őnéki (Lk 1,37), mégis társául emeli azt, aki hajlandó engedelmeskedni. Társai lehetünk a Teremtésben és a Megváltásban. Hiszen aki elfogadja Krisztust és hisz Őbenne, annak szívében újra megszületik, újra megtestesül az Úr!!

És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.” (Lk 1,45 )
Ez bármelyikünkre igaz, bár itt Máriára vonatkozik, mert aki hisz, az megtapasztalja saját kis életében, hogy az Úr betartja ígéreteit.


2014. december 23., kedd

Elcsendesedéshez - újabb idézet

Az imént Füst Milán: Levél elmúlt karácsonyokról című novelláját olvastam, abban találtam ezt a kis részletet: 
"Mert szomorú dolog ám a szegénység, valóban az, s a jóság szép. És csakugyan: nem ünnepelni kell a jóságot, hanem gyakorolni, ebben is nagyon igazad van. No, de mivel gyakorlod inkább, ha nem avval, hogy minél több módot adsz a jóságra magadnak? S itt a karácsony, no lám, igen, itt van. S az bizony nem a lelket emésztő keménység, sem a szigorúság, hanem a boldogság ideje a szívnek és a szájnak. Ó, te kemény apostol, bizony mondom, ez e nagy napoknak minden titka. Mintha egy kis időre elengednék e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit, s nagy csend állana meg feletted a levegőégben, s fejed felett kigyúlnának újra régi csillagaid, amelyeket úgy megcsodáltál valamikor..."

2014. december 15., hétfő

Elcsendesedéshez

Ma "csak" egy kis lelki ráhangoló gondolathoz, néhány mondathoz van kedvem, de ezt mindenképpen meg akarom osztani. Nem a saját gondolataim, de mélységesen egyetértek. Pilinszky János tollából valóak, s "Az ünnep angyala" című rövidke novellában olvashatóak:

"Az öregasszony letérdepelt a tündöklő templomhajóban s úgy érezte, napsütésben térdepel. Nem volt idő. A hétköznapok jönnek-mennek, de századok se mozdulnak az ünnepek állócsillaga alatt. S ebben az időtlenségben együtt volt minden: öregség és gyermekkor, minden, ami elveszett, és az is, ami vele maradt."


2014. december 13., szombat

Én, Pán Péter

Miséről hazatérve, vacsora után a fiúk természetesen filmet akartak nézni (Télapu 3., Gyilkos sorok, Lopott idő - ilyen kis lélekemelő nyalánkságok jutottak elsőre eszükbe). Én az arany középutat keresve míg fürödtek, gyorsan ránéztem a Portra: hátha akad valami Adventkor is elfogadható családi mozi a tévében. A Universal Chanel-en vetítik az Én, Pán Pétert. De nekünk nincs UC - az előzetes után gondoltam megpróbálom, hátha fent van a neten. S lám, igen. Hát akkor: forró csoki, pillecukor, párnák és MOZIIII!!!!

Nem nagyon írtam még róla, mert nem tudom, hogyan kéne jól: legkisebb gyermekem Ákos, nagyon nagy sebeket hordoz magában. S hogy ezek a sebek ne fájjanak annyira, próbál gyógyírt találni, de szegény mindig melléfog. Pillanatnyi örömöket keres, mert azt hiszi talán, hogy ki tudja őket nyújtani a pillanaton túlra... Mikor ráeszmél, hogy hibázott, megpróbálja becsapni önmagát - és minket. Ha szembesül magával és tetteivel, dühöngeni kezd - hiszen (gondolom) neki sem tetszik amit lát: szeretne igazi jófiú lenni, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá. A szíve csordultig van szeretettel, törődéssel, gondoskodással - és szenvedéssel, dühhel, keserűséggel, kétségbeeséssel. Amikor dühös kiabál, tör-zúz, szavaiban vagdalkozik: próbál bűnbakot találni, aki felelőssé tehető kínjaiért. 
Még csak 10 éves, s máris szinte mindent elveszített, amit mi emberek egy élet alatt el szoktunk veszíteni. Beleszületett egy teljes családba: apa, anya, testvérek, a szomszéd házban nagyszülők. Ő nem látta, nem tapasztalta, hogy apa és anya között valami nincs rendben. Nem tapasztalta, hogy apa néha furcsa. 
Aztán egy nap apa nem jött haza a munkából. És másnap sem. És harmadnap sem. Egyre ritkábban találkoztak. Apa visszaköltözött a nagyihoz a város másik végére, nagyon messze. Vajon miért? Ki tehet róla? És mikor jön újra haza, és lesznek újra barátok anyuval? 
Telt, múlt az idő, valahogy nagymamával a szomszédból, egyre kevesebbet találkoztak - pedig olyan jó volt vele játszani és annyi mókát tudott. Aztán nagyon sokáig nem látták egymást, és egy nap, karácsonykor talán, végre meglátogatták a mamát. Ágyban feküdt és olyan csúnya volt... És egy este anyu azt mondta nagyon szomorúan, hogy nagymama elment az Istenhez. És azt is mondta anya, hogy ilyenkor azért szokás gyertyát gyújtani, mert a gyertyák lobogó fénye segít a léleknek felemelkedni a földről. Akkor ő és a kisebbik bátyja pár perc alatt rengeteg gyertyát s mécsest hoztak az asztalra és mind meg kellett gyújtani - hogy maminak könnyebb legyen...
Megint eltelt egy kis idő és egy reggel, nyaralásból haza felé készülődve benyitott nagyapja szobájába, hogy reggelizni hívja. És csodálkozva látta, hogy "nagypapa alszik a földön"! Eltelt egy év, néhányszor elment meglátogatni nagypapát  a kórházba, és beszélgettek, mi minden lesz majd, mikor papa meggyógyul és újra erős lesz. Aztán elment nagypapa temetésére...
A nagyik meg szoktak halni, így apa anyukája is meghalt. Karácsonykor még látta: apa betuszkolta a szobába, ahol mama feküdt, hogy köszönjön neki - olyan furcsa volt, csúnya ő is, meg sem lehetett ismerni. És beszélni se tudott rendesen...
Az alkohol méreg, az emberek betegek lesznek és aztán meghalnak, ha túl sok alkoholt isznak, meg akkor is ha cigiznek. Nagypapa is cigizett. Apu is cigizik. Meg iszik is. Alkoholt. 
Apa az iskolai szünetben elvitte a nyaralóba, ahol akkor a nagypapával nyaraltak. Apa összeesett ott. Ketten voltak csak. De apa nem ivott alkoholt... csak valami mást... ez biztos. Meg mondott furcsa dolgokat is. Amik nagyon fájtak. 
Valami rossz történik.

A film egyik jelenetében, a kis Peter dühöngve töri, tépi saját színdarabja díszleteit, kellékeit és közben kiabál, hogy őt mindig becsapják! Még a naplóját is összetépi, amibe a színdarabhoz írta a gondolatait. Ákos megkérdezte: - Mit csinál? 
- Tör-zúz kicsim, mert fél, mert kétségbe van esve, hogy elveszítheti a mamáját, tehetetlen és ezért dühös. Haragszik az életre.
Ákos rám nézett (Csabim is lopva, de az ő szemében az volt: "Mit csinálsz, anya?"), majd sóhajtott egy kicsit, halkan és hozzám bújt. 

A végén megkérdeztem: - Na milyen volt? Tetszett? 
Jó - mondta ő, visszabújt - és elaludt...